E hét csütörtökén nyitottuk meg a Madách-kiállításunkat. Épp itt volt az ideje, hogy Petőfi mellett a másik kétszáz éves zsenink előtt is tisztelegjünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Annál is inkább, mert Madách Tragédiája az esztétikai értékei mellett látnoki mű. Éppen száz esztendeje, 1923-ban írja Babits Mihály a Tragédia előszavában azt, amit a kiállításban is idézünk: „Olvasd újra művét, s úgy fog hatni reád, mint valami véres aktualitás, korod és életed legégetőbb problémáival találkozol.” Az idei évben jómagam is sokszor utaltam rá, hogy úgy érzem, mintha a falanszter-színben élnénk (egy kis római színnel keverve). A kurátor kollégák viszont az eszkimó-színt választották keretül arra, hogy a most már egyre akutabb problémaként érzékelődő klímaváltozásról elgondolkodjunk.

Nézzük a tényeket: esik az eső, süt a nap. Ez természetes. Ami manapság nem tűnik annyira természetesnek, hogy ha esik, akkor egyszerre sokat esik, ha süt a nap, akkor nagyon süt. Öreg gazdák morzsolgatják a búzaszemeket, fejüket ingatják. Amikor azt mondják, hogy ilyent még az öregapám sem látott, akkor azt mondják, hogy valami megváltozott, és nem jó irányba.

Valamit tennünk kell, mondják, mondjuk.

A természet szempontjából minden és mindenki szem a láncban, ami történik, az természetes. Természetes, hogy nagyon esik, nagyon süt, most ilyen a természet. Változik, az ember szerint nem jó irányba, de ez az ember baja, és nem a természeté.

A természet szempontjából teljesen mindegy, hogy mi jó az embernek, mi nem.

Természetes, hogy léteznek vírusok, és semmi természetellenes nincs abban, hogy mutálódnak.

Természetes a földrengés, a szökőár, a jégverés, természetes a tigrisszúnyog és a csótány, természetes, hogy ha változtatsz, akkor változik. A természetben mindennek van oka és következménye, nincsenek véletlenek. A természet erőforrásai a természet szempontjából nem erőforrások, ha túl sok lesz a széndioxid a légkörben, akkor az lesz a természetes, hiába pusztulunk bele. Az emberiség pusztulása semmit sem jelent a természet számára, tűntek már el fajok. A természetnek nem lesz sem jobb, sem rosszabb, nekünk lesz jobb vagy rosszabb.

Első lépésben tehát azt kell tudatosítanunk, hogy mi nem a természetet akarjuk megmenteni, hanem magunkat. Hogy alkalmas-e a földi környezet az emberi életre, az a Föld számára közömbös. Az embernek nem az. Az emberről viszont ma a közös tudományos és haladó tudásunk ennyiből áll: az ember a legkártékonyabb élőlény. Ebből azért nem nehéz levonni azt a következtetést, ami már nem vádirat, hanem ítélet. De hozhat-e végítéletet az egyes emberek matematikai halmaza az emberiség fölött?

Mondtam már, hogy a beköszönő poszthumán korszak az embert, vagy még pontosabban az ember utáni gendert is ökológiai lábnyommá redukálja. Az ökológiai lábnyomnak viszont nincs szabadsága, tehát etikája sincs, csupáncsak mértéke van. Az ökológiai lábnyomnak nincs világa. Túl van jón és rosszon, bűne sincs, a jövője egy szám. Az ember utáni gender gyermeke nem gyermek, hanem utód, az ökológiai lábnyom növelése.

De ez nem a mi életünk, így nem lehet élni. Madách ezt is tudja, emlékezzünk csak vissza: az utolsó színben Ádám épp a szirtre indul a mélybe vetni magát, hogy „vessen véget a komédiának”, amikor Éva kilép az ajtón és közli vele, hogy „anyának érzem, oh, Ádám, magam”, és itt Lucifer vereséget is szenvedett. Az emberi szabadság nem csupán a jó és a rossz közötti választás lehetősége – az egyéni szabadság túlmutat az emberi egyeden, annak számszerűsíthető ökológiai lábnyomán. Így lesz értelme a felelősségvállalásnak.

Nem tudom, hogy mi a megoldás a klímaváltozás és egyéb krízisek kapcsán. Csak azt tudom, hogy ha létezik megoldás, akkor az kizárólag a szabadságába visszahelyezett teremtett ember megoldása lehet.

Idézzük az Angyalok karát az utolsó színből: „Szabadon bűn és erény közt / Választhatni, mily nagy eszme, / S tudni mégis, hogy felettünk / Pajzsul áll Isten kegyelme”. Ez a pajzs Madách értelmezésében viszont nem váltja ki az ember felelősségét. Az Úr és a Tragédia végszava nem véletlenül hangzik úgy, hogy „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Azt hiszem, hogy ennek mai értelmezése így néz ki: csak akkor bízhatsz, ha küzdesz. Küzdenünk kell, hogy bízva bízhassunk. Helyettünk ezt nem fogja megoldani senki. És nincs másik Föld.