Világítótorony
Gyerekkoromban papírhajót hajtogattunk, a Nagy-Homoród vizére tettük, és néztük, hogy mi történik, ha elengedsz valamit, aminek se vitorlája, se kormánya. Mindig ugyanaz történt, ami annyira frusztrált minket, hogy egy idő után abbahagytuk. A hajó egy ideig szépen haladt, aztán megpördült, fennakadt egy ágon, vagy befordult egy örvénybe, és ott keringett, amíg szét nem ázott. Soha…
Tovább olvasomFegyvercső
Milyen Európában kell majd gyermeket vállalniuk a gyermekeinknek? Ezt a kérdést teszem fel magamnak az egészségesnél és a kívánatosnál jóval gyakrabban. Az elmúlt években egyre dühösebben láttam, ahogyan az Európai Unió, az általunk évtizedekig vágyott jóléti Kánaán veri szét magát. Brüsszelben alattunk vágják a fát, és ha sikerrel járnak, mindannyian zuhanni fogunk. Az önsorsrontás alapproblémája,…
Tovább olvasomFonó
Hallgatom Kodály Székely fonóját, enyém, tiéd, miénk. Négy gyermek – 8–9 évesek – a szomszéd szobában a K-pop démonvadászok betétdalát énekli, miközben egymás mellett ülve online Robloxot játszanak. Nemrég jöttek be az udvarról, piros az arcuk, fel vannak pörögve, kell a zene. Szerencsésebbek, mint én, mert a K-pop nem az enyém, de Kodály az övék…
Tovább olvasomHivatásközösség 1
Orbán Viktor miniszterelnök tegnap, a 2026-os évértékelőjében egy méltatlanul elfeledett fogalmat hozott be ismét a köztudatba. Ez a hivatásközösség fogalma. A fogalom kidolgozója Joó Tibor, a két világháború közötti szellemtörténetünk ugyancsak elfeledett alakja. Joó a nemzetet nem etnikai-biológiai, hanem szellemi-erkölcsi „hivatásközösségnek” fogta fel. A nemzet lényege nála nem a vér, a nyelv vagy az állam,…
Tovább olvasomKonyhanyelv
Amióta egyfajta kulturális ellenforradalomban élek annak érdekében, hogy visszaszerezzem az eltűnt időt, egyre többet teszek-veszek a konyhában. Az ellenforradalmam elég egyszerű: ha olvasok, akkor este kilenc után csak papírkönyvet és csak olyan szerzőtől, aki legalább ötven éve halott; este zenét kizárólag bakelitről hallgatunk, mert a hordozó eleve megszűri a tartalmat, nem lehet továbbkattintani, és adott…
Tovább olvasomA megmaradt Európa
Hosszú ideig éltünk abban a hitben – talán még az iskolában is így tanították nekünk –, hogy Európa térképének bal oldala a jövő, a jobb oldala pedig a múlt. Hogy mi, itt Közép-Európában, egyfajta örökös fáziskésésben vagyunk. Hogy az a dolgunk, mint a szorgalmas kisdiáknak: másolni a nyugati mintákat, igyekezni, felzárkózni, és reménykedni, hogy egyszer…
Tovább olvasomLégzés
Szokás mondani, hogy a kultúra olyan, mint a levegő. Természetesnek tűnik, ha van, és csak akkor jövünk rá a fontosságára, ha elfogy. Közhely, persze. Csakhogy a közhelyekkel az a gond, hogy mondogatjuk azokat, de nem gondolunk mélyen bele az igazságtartalmukba. Pedig néha érdemes. Szokás mondani, hogy a kultúra olyan, mint a levegő. Természetesnek tűnik, ha van,…
Tovább olvasomKultúra – Legelőből hazát
Jegyzet a magyar kultúra napjára Márai Sándor írja valahol Kosztolányi Dezső kapcsán: mindig a költők csináltak legelőből hazát. Ez nem irodalomtörténeti megjegyzés. Civilizációs diagnózis. Benne van az egész történelmünk. Ami — mostanság tapasztalhatjuk igazán — nem ért véget. A legelő adott. A haza nem. A legelő természeti állapot, a haza kulturális teljesítmény. A kettő közötti…
Tovább olvasomA Bolyai-modell
1823 novemberében egy huszonéves temesvári hadmérnök levelet küld az apjának. Bolyai János tudja: amit papírra vet, az nem pusztán matematikai felfedezés. Hanem a valóság újraírása. „A semmiből egy ujj más világot teremtettem” – írja, és ebben a mondatban ott lüktet minden, ami később a magyar valóságformáló gyakorlat legjobb hagyományává nemesedik. Mit teremtett Bolyai? Lehetőséget. Arra…
Tovább olvasomHójegyzet
A fiunk, aki még életében nem élt rendes telet, napok óta teljesen fel van pörögve. Számára az elmúlt napok időjárása legalább akkora sorsforduló, mint a felnőtteknek lehetett a pandémia. A világa radikálisan megváltozott. Születése után vásároltuk meg a hegyvidéki elöregedő zsákfaluban a Kádár-kockánkat, hogy lásson telet, előrelátó szülőkként a házzal együtt még szánkót is vettünk,…
Tovább olvasomHübrisz
Ha fellapozzuk a régi írásokat, kiderül, hogy a hübrisz az ókori Athénban nem holmi jellembeli gyengeség volt, hanem konkrét bűntény. Ma már ezt is rosszul értjük. A hübrisz anno nem a sima gőg, nem a „fenn hordja az orrát” nevetséges magabiztossága volt, hanem a szándékos, kéjes erőszak. Az a fajta túlkapás, amikor valaki nem csak…
Tovább olvasomŐrtűz
Véget ért az ünnep. Mielőtt azonban elköszönnék egymástól, álljunk meg egy pillanatra az őrtűz parazsánál. A Hazaszótár nem csupán szavak gyűjteménye. A Hazaszótár: önvédelem. Azért kezdtem el írni, mert azt éreztem: a 21. század legnagyobb csatája nem a földekért, nem az erőforrásokért zajlik, hanem a tudatokért. És ebben a csatában az első áldozat mindig a…
Tovább olvasomSzeretet
Advent negyedik vasárnapja. A koszorú teljes díszben áll. Ma meggyújtjuk az utolsó gyertyát is. A hagyomány szerint ez a szeretet gyertyája. De ne tévesszük össze ezt a szeretetet a romantikus filmek érzelgősségével vagy a szeretet ünnepe marketingjelszavaival. Ez a szeretet: fegyelem és figyelem. Ez a szeretet: jelenlét. Ez a szeretet nem azt kérdezi, hogy vagyok,…
Tovább olvasomÖröm
Advent harmadik vasárnapja. Meggyújtjuk az öröm gyertyáját. Az örömről is nehéz ma már a félreértés kockázata nélkül beszélni. A fogyasztásra kondicionált világunkban a 21. század embere összekeveri az örömöt a szórakozással. A szórakozás zajos, a külvilágból jön, ingerek kellenek hozzá, és gyorsan elillan. Az anyanyelvünk itt is segítségünkre siet megérteni a lényeget. A „szórakozás” szavunk…
Tovább olvasomValami hiba történt. Kérlek, frissítsd az oldalt és/vagy próbáld újra.