Van az embernek egy olyan képessége, aminek a használatáról egyre inkább leszoktatnak/ leszokunk. Ez a gondolkodás. Pedig gondolkodni nagyon jó szórakozás is, intellektuális játék, ha úgy tetszik, egyfajta edzés. És nem kell hozzá sok minden: kis csend, leginkább a fejedben, meg egy kiindulópont.

Vegyünk egy szállóigévé nemesült kijelentést: magyarnak lenni jó. Mit értünk ezalatt?

Bontsuk ki a tételmondatot.

Kezdjük a létigével. Honnan tudjuk, hogy létezünk?

A nyugati kultúrát azért szokás kárhoztatni, mert énközpontú, az ‘ego’ mindenek fölött. Az emberi szabadságot is az egyéni szabadságjogokkal bástyázzuk körbe. Nevezzük ezt karteziánus válasznak.

A névadó, René Descartes levezetését rosszul szokás idézni, az eredeti felismerése így hangzott: Kételkedem, tehát gondolkodom, tehát vagyok. (Kicsivel később hozzátette még: tehát Isten létezik. Hogy miképpen következik a kételkedő énből Isten létezése, az izgalmas kérdés, de most hagyjuk így függőben. Vissza a levezetéshez.)

Amennyiben elfogadjuk a francia filozófus logikai sémáját, akkor tehát: ha nem kételkedsz, akkor nem is gondolkodsz, és ha nem gondolkodsz, akkor nem létezel. Descartes nem élhette meg a képernyők uralmát, aminek a parancsolata inkább Wittgenstein félreértése: ne gondolkodj, hanem nézz, mondta Witti, de nem pont arra gondolt, amit mi élünk. Viszont sejtésem szerint René a közösségi médiába se posztolt volna mást. Szóval ha lenni akarsz, akkor ne hagyd, hogy mások gondolkodjanak helyetted, mások mondják meg, mi a véleményed erről vagy amarról. Kételkedj, gondolkodj, legyél.

Lépjünk tovább, vizsgáljuk meg, mit érthetünk azalatt, hogy „magyarnak lenni”.

Miben kételkedhetsz magyarként?

Mindenben, ami nem magyar – és mindenben, ami magyar.

Mert megszületni, magyarnak születni nem érdem, hanem állapot. Magyarnak megmaradni viszont munka. Ha ezzel szemben azt veted fel, hogy magyarnak lenni természetes, akkor erre azt tudnám válaszolni, hogy a természet dolgozik, attól természetes: vannak okok, okozatok, a természet a következmények világa. Ha így érted, akkor ugyanazt mondjuk: magyarnak lenni azt jelenti, hogy a következmények világában élsz. Napi döntéseket és választásokat igényel, és választhatod akár a rosszat is – éppen ez az emberi szabadság lényege, vagyis ha magyarként élsz, akkor szabad ember vagy.

És itt érkeztünk el korunk tízpontos kérdéséhez: ebben meg mi a jó? Miért jó nekünk ez a küzdelmes magyar élet, ha néhány forintért lehetnénk a bárhol szabadságában tenyésző ökológiai lábnyomok egyre szaporodó jogokkal, minimális kötelezettséggel és felelősségvállalással?

Magyarnak lenni jó, mert nyelvünk csodálatosan alkalmas a világ megértéséhez és újjáalkotásához.

Magyarnak lenni jó, mert számunkra nem filozófusok, hanem költők fejtik meg a világot, akik viszont azt állítják, hogy nékünk a szabadság rendet szül.

Magyarnak lenni jó, mert a tárgyalkotó népi kultúrától a népművészetig többezer esztendős kollektív bölcsesség segít abban, hogy a változékony jövőt ne csak túléljük, hanem tartalmasan éljük meg.

Magyarnak lenni jó, mert történelmünk több mint ezeregyszázéves európai fejezete kínál nekünk fogódzókat a következő ezer esztendőre – ugyanitt. Láttunk már majdnem mindent, túléltünk mindent. Ez azért elég reménykeltő a jövőre nézvést.

Magyarnak lenni jó, mert eddig minden minket leigázni akaró birodalom temetésén koszorút helyeztünk el.

Magyarnak lenni jó, mert bárhová mész a Kárpát-medencében, mindenhez közünk van, tehát mindenhol otthon érezheted magad, függetlenül attól, hogy épp milyen a kartográfiai valóság.

Magyarnak lenni jó, mert ha azt mondjuk, hogy ‘mi’, elsősorban nem a mesterséges intelligenciára gondolunk, hanem a közösségünkre.

Ezerszáz oka van annak, hogy miért jó magyarnak lenni, de a legjobb benne, hogy mindebben kételkedhetsz is.

Gondold újra. És a végén eljuthatsz akár a magyarok Istenéig is.