A jegyzet elhangzásának napján lesz a hagyományos kötcsei találkozó, ahol a konzervatív-nemzeti tábor eszmét cserél, majd a kerekasztalbeszélgetések után meghallgatja Orbán Viktor miniszterelnök általában nagyívű előadását. Szóval nem egy szórakoztatóipari csúcsrendezvény, amire bejutni vágynának a magyarok, én viszont elmegyek, ha meghívnak, és most azt is elmondom, hogy miért, meg azt is, hogy ez miért tartozik a közre.
Jópár éve érzem azt, hogy nem vagyok a saját kortársam, és ez meglehetősen nyugtalanít. Valahogyan nem találom a megoldókulcsot mindahhoz, ami történik velünk és körülöttünk. Egy rakás dolgot és történést látok értelmetlennek, és zavar, hogy ez miért nem zavar másokat. Az elmúlt két évad jegyzeteiben több részprobléma kapcsán is beszéltem erről.
A politikai vonatkozásokat a miniszterelnök úr a nyári podcast-turnéján fejtegette, a lényeg: a közösségi médiás közéleti jelenlét nem kiegészíti a politikai kommunikációs teret, hanem kiváltja, vagyis kannibalizálja (csakúgy mint a hagyományos médiát is). És ez új helyzet.
Ez a helyzet szerintem értelmetlen. Szerény véleményem szerint a TikTok a nyugati civilizáció végjátéka, de erről is beszéltem már itt.
Rövidre zárva a felvezetést: évek óta a klasszikus filozófusi tévedésben élhetek, mert értelmet keresek ott, ahol nincs – de ami még fontosabb, nem is kell lennie.
A feleségem már hosszú ideje próbált rávenni három kisebb kortárs filozófiai mű elolvasására. Ódzkodtam ettől, mert az álmoskönyvek szerint ilyenkor szokott kiderülni, hogy te vagy a hibás, az asszonynak igaza volt, van és lesz, de aztán csak rávettem magam Byung-Chul Han műveinek áttanulmányozására.
És meglepődtem. Han eléggé szabatosan ad valamiféle választ a kérdéseimre. Nagyon sűrű a szövege, valószínűleg későbbi jegyzeteimben is hivatkozni fogok rá, itt és most csak pár dolgot emelnék ki az elolvasottak alapján.
A 21. század emberének alapélménye nem az elnyomás, hanem a kimerültség. Byung-Chul Han filozófiája e köré a diagnózis köré szerveződik. Az általam elolvasott három rövid művében – A kiégés társadalma, Az infokrácia, valamint A narratíva válsága – Han következetes eszmei vonalat húz a pszichológiai fáradtságtól a politikai bénultságon át a kulturális önfeladásig. Elemzéseiben egy olyan civilizáció képe rajzolódik ki, amely elveszítette a belső csend, az elbeszélhetőség és az önazonosság képességét, miközben úgy tűnik, soha nem volt még ennyire informált, produktív és szabad.
És van egy nagyon fontos megállapítása az infokrácia világa kapcsán: Han szerint korunk legmeghatározóbb átalakulása abban rejlik, hogy az emberi tapasztalat értelmezésének, megosztásának és irányításának módja gyökeresen megváltozott. A világ többé nem elbeszélt, hanem adatolt; nem történetekből áll, hanem információs töredékekből; és nem közös emlékezetekre épül, hanem személyre szabott algoritmusokra.
Az ‘igazság’ kulcskategóriáját tehát felváltotta az ‘adat’ fogalma. Az igazság utáni politika világa lényegében nem igazság utáni, vagy igazságot tagadó világ, hanem igazság nélküli. És ahol nincs igazság, ott nincs hazugság sem, annak a világnak nincs, mert nem lehet értelme. De ami ennél is fontosabb: nem csak a nyugati civilizáció felhajtó erejét adó – tágabb értelemben vett – racionalitás tűnik el, hanem a történeteink is. A narratíva mindig az igazsághoz és az időhöz kötött: van kezdete, íve, katarzisa és tanulsága. A történetmesélés nemcsak kultúrát teremt, hanem identitást és erkölcsi tájékozódást is lehetővé tesz. Han szerint azonban az információs társadalom logikája aláássa ezt a struktúrát. A digitális világ nem lineárisan kibomló történeteket közöl, hanem pillanatnyi, fragmentált impulzusokat, amelyek folyamatos reakciót várnak, de nem engednek elmélyülni. A „scrollozó én” már nem meséli el magát, hanem optimalizálja, menedzseli és prezentálja, sokszor saját belső összefüggéseit sem értve.
Hát ezért járok Kötcsére. Ott még elmondjuk egymásnak a közös történetet Istenről, hazáról, családról, ott még racionális vita zajlik, ott még értjük az igazság fogalmát. És lehet, hogy ez most kevésnek tűnik ebben az infokráciában, de a józan ész alapján fölhívnám a figyelmet arra a trivialitásra, hogy a virtuális valóság nincs meg offline peremfeltételek nélkül, tehát kell hozzá fizikai valóság – míg a való világ azért elvan a virtuális világ nélkül is. Néhányezer évnyi bizonyítékunk van rá. Következésképpen a józan ész szerint a jövőt az nyerheti meg, aki a valóságban él.