Megfogadtam, hogy a nyári szabadság alatt nem írok, csak olvasok. Hát olvastam. Néha félszemmel híreket és véleményeket is, kellett a valósághorgony, nehogy túl jól érezzem magam a gyümölcsfáim között. Ilyen szabadságot érdemeltünk ki, irigyelhetnek is érte, kasza, kapa vállra, küzdöttünk napestig. De ez jó és nemes küzdelem volt, ránk mosolygott a paradicsom, a traktorfutamon visszaintegetett a kukorica, doppingszernek meg ihattuk az uborkás limonádét. Jelentem, hogy a házi olimpiánkon a levéltetveket legyőztük, a földibolhák viszont megvertek minket, a vadnyúl és köztem még nem dőlt el a párharc, felkészülnek az őzek, szarvasok, a gyümölcsfáinkat nem adom. 

De néha nem tudtuk kikerülni, hiába töröltem le magam minden közösségi médiás platformról, minden csatornán szembejött az olimpia álcája alatt a világvaló. 

És ha már szembejött, akkor ismételten felmerült bennem a kétpontos kérdés, ami már a tavaly évtől mocorog bennem, amióta a poszthumán életgyakorlat egyre inkább teret kezdett nyerni: lehet-e úgy futóversenyt nyerni, hogy harmadik lábat műtetsz magadnak?

A választ megkaptam: lehet. Az interszex ököl oda ütött, ahová köll, a hosszú évek alatt kegyetlen edzésprogramot felvállaló élsportolók talpon maradtak, felfogták az ütést. Még. 

Zavaros a Szajna, nem akart megszállni. Úszók tempóztak a végtermékek között, műanyagabroncsos halak cikátnak a mélyben, világított a szemük. 

Az olimpia szimbóluma mégsem ez volt, hanem Snoop Dogg, a veterán rapper. Elképzeltem, amint az olimpiai lángról meggyújtja méretes marihuánás spangliját. Módosult tudatállapotban a világvaló, traktorról nézve inkább nevetséges, mint tragikus. 

Kasza, kapa vállra, a rögvaló helyére teszi az embert a teremtett univerzumban, minden mindennel összefügg, mindennek van következménye, még annak is, ha valamit nem csinálsz meg. Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág, írta József Attila 99 évvel ezelőtt, idézzük hosszabban az enyári igét:

„… nem ér engem veszedelem,

magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,

napkeleten, napnyugaton –

ha már elpusztul a világ,

legyen a sírjára virág.”

Így is lehet érteni a virággyermek fogalmát, de nem erről szólt a nyár másik kiemelt eseménye, ahová megint nem mentem, a Sziget Fesztivál, nem erről szóltak egyáltalán a fesztiválok.

Ezért föltettem a sokkal lényegesebb kérdést magamnak: van-e az ásott kútban víz? Van. Még. 

Hát akkor öntözzünk. Csepegtetve, pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen, mondta ugyancsak József Attila. Így érdemes.