Jóllakott éhezők

Advent első vasárnapja van. A várakozás ideje. Ilyenkor az ember ösztönösen befelé figyel. Készülünk az ünnepre, a fény születésére úgy, hogy mindenütt villognak a karácsonyi izzók, töltik a szemet a képernyők. És erről, hogy a fényszennyezésben a fény születésére várunk, a minőségi éhezés fogalma jutott eszembe. 

Ez ugyan nem szerepel az orvosi szakkönyvekben, mégis milliókat érint a modern nyugati világban. Nevezzük szellemi minőségi éhezésnek.

A 21. század embere a bőség zavarában él. Soha a történelemben nem állt rendelkezésünkre még ennyi információ, ennyi szórakozás, soha nem volt ennyi inger ilyen könnyen elérhető. A szellemi „kalóriabevitelünk” hatalmas. Reggeltől estig fogyasztunk: híreket pörgetünk, sorozatokat darálunk, videókat nézünk. Az agyunk telítődik. Látszólag jól vagyunk lakva.

De ez a jóllakottság csalóka. 

Fizikális szinten egyre többet beszélünk a „minőségi éhezés” fogalmáról: amikor valaki kalóriából eleget, sőt, túl sokat is fogyaszt, a teste mégis éhezik, mert a nagyipari környezetben termelt élelemből hiányoznak a nélkülözhetetlen mikrotápanyagok, a vitaminok, az ásványi anyagok. Az eredmény: elhízás és alultápláltság egyszerre.

Ugyanez történik velünk szellemi síkon is. A lelkünk tele van „üres kalóriákkal” – felszínes információkkal, gyors kielégülést ígérő tartalmakkal, zajjal. Viszont hiányoznak a valódi tápanyagok: az igazság, a katarzis, a mélység, a közösségi élmény és a transzcendencia.

És ez a szellemi minőségi éhezés a civilizációs betegségeink egyik fő oka. Ez a céltalanság, a kiüresedettség, a szorongás, a depresszió melegágya. A szellemi immunrendszerünk legyengül, és védtelenné válunk a manipulációval, a félelemmel, a hamis ideológiákkal szemben. Spirituális elhízásban szenvedünk: az egónk nagyra nőtt, de a jellemünk csontozata gyenge.

Adventkor különösen érezzük ezt az éhséget.

A keresztény ember számára a lelki táplálékot több mint kétezer éve az Egyház és a Szentírás biztosítja. Ez az „élő kenyér”, amely nélkül a lélek elsorvad. Csakhogy a Teremtő Isten saját képére formált minket, és ezzel felelősséget is adott nekünk. Nem elég csak várni a mannát. Az embernek szintén hozzá kell tennie a magáét a világ rendjéhez. A fogyasztói társadalomban ezt a munkát is kiszervezzük. Azt gondoljuk, hogy a gondoskodás a művészeten és a tudományon keresztül megtörténik, a művészek és a tudósok helyettünk megoldják. Nem oldják, mert nem oldhatják meg. Segítenek nekünk, de helyettünk nem élhetik a mi életünket. Nekünk is dolgoznunk kell azon – a gondolkodáson és a cselekvésen keresztül –, hogy a lelkiek mellett a szellemi táplálék is teljes értékű legyen.

Erről írok éppen egy könyvet Legelőből hazát címmel. Nem új kinyilatkoztatás, nem tartalmaz radikálisan új tanokat. Célom a rendszerezés, az összegzés. Száz kulcsfogalom mentén próbálom újragondolni a kulturális nemzetépítés feladatát a 21. században. A formálódó szócikkeket a következő időszakban naponta közzéteszem a Hazaszótár honlapján, közösségi médiás felületeimen, elküldöm a hírlevelemre feliratkozóknak, hogy megvitathassuk a mondandót, mert ez az első lépés: vissza kell vennünk a szavaink jelentését. 

Meggyőződésem, hogy a magyar nemzeti kultúra: tápanyagdús étrend. A népi kultúra, a klasszikus irodalmunk, Kodály és Bartók zenéje, kortárs alkotó- és előadóművészetünk, gasztro- és agrokultúránk, a történelmi példáink, kulturális örökségünk kincsei „teljes értékű” szellemi táplálékok. Bennük van az a tápanyag, ami a túléléshez és a növekedéshez kell. Ahogy a testünknek szüksége van a valódi, tiszta ételre, úgy a lelkünknek és szellemünknek is szüksége van a valódi kultúrára. Hogy ne haljunk éhen a digitális bőség közepette.

Advent első vasárnapján, amikor meggyújtjuk az első gyertyát, gondoljunk arra, hogy a fény nemcsak a sötétséget űzi el, hanem megvilágítja azt is, ami hiányzik. Kívánom, hogy ez az időszak ne a zajos fogyasztásról szóljon, hanem a csendes, minőségi táplálkozásról.

Legyünk készen a Gyermek megszületésének csodájára. 

Áldott Adventet kívánok!

Hozzászólás

Discover more from Hazaszótár

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading

Discover more from Hazaszótár

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading